Újra jelentkezünk -  a szokásos hírleveleink mellett - kizárólag az ügyfeleinknek szóló levelünkkel. Ismételten szeretnénk megköszönni a bizalmat, melyet kaptunk akkor, amikor szakmai útmutatásunkat kérte pénzügyeiben!

Forró helyzet Görögországban

Görögországra legszívesebben, mint úti célra gondolunk, főleg ebben a nyári hőségben. Ezzel szemben a görögök ismét a gazdasági helyzetük miatt kerültek a figyelem középpontjába. Vasárnap rendezik azt a népszavazást, amely végre kimozdíthatja a "görög szappanoperát" abból a holtpontból, ahol évek óta megrekedt. Már csak az a kérdés, mi lesz ezután...

  • Mekkora tőkepiaci hatása lesz a politikai eseményeknek?
  • Hogyan hat mindez a megtakarításaimra?
  • Mit tegyek a befektetéseimmel?

Ebben a kizárólag ügyfeleinknek szóló hírlevélben piaci elemzők véleményeit összegezzük.

Bár most érzékelhető az ijedtség, piaci elemzők véleménye szerint a kezelt portfóliók összetételét alapvetően nem a görög tárgyalások kimenetele fogja meghatározni, hiszen Görögország világpiaci súlya nem számottevő.

Mivel ez a "görög sztori" már régóta íródik, így a tárgyalások megszakadása nem sokkolta annyira a piacokat, mint amit a negatív forgatókönyvek előre vetítettek. Ami a közép, hosszú távú befektetési kilátásokat illeti a piaci elemzők álláspontja nem változott, továbbra is "emelkedő részvénypiacokra és kicsit emelkedő hosszú kamatokra" számítanak.

Ha konkrét befektetési javaslatot - az MNB (Magyar Nemzeti Bank) rendelkezései nyomán - nem is adhatunk, de azt szívesen megosztjuk Önnel, hogy mi miben tartjuk a pénzünket. Mi a saját portfóliónkban az aktívan kezelt vegyes alapok mellett döntően a nyugat-európai és globális részvényalapokat preferáljuk!

Ha szeretné kihasználni az aktuális piaci trendekben rejlő lehetőségeket, ne habozzon, forduljon tanácsadójához és hozza ki a legtöbbet pénzügyeiből!


Üdvözlettel:
nz-Navigátor csapata

Megtakarítások felülvizsgálata
Rendelkezik megtakarításokkal? Megtakarításai a legjobb helyen vannak? Egyedül választotta ki megtakarításait? Ha ebben segített valaki, neki volt-e érdeke abban, amit Önnek javasolt? Folyamatosan nyomon követi-e megtakarítása alakulását? Elégedett-e vele? Mikor látta utoljára tanácsadóját?
Vegye fel a kapcsolatot szakértőinkkel, kérjen egy objektív, független szakvéleményt és egy díjmentes konzultációt!
 

Biztosítások felülvizsgálata
Rendelkezik biztosításokkal? Egyedül választotta ki biztosításait? Ha ebben segített valaki, neki volt-e érdeke abban, amit Önnek javasolt? Folyamatosan nyomon követi-e biztosítása alakulását ár-érték arányban? Elégedett-e vele? Tisztában van vele, hogy biztosítása mennyit fizet baleset, rokkantság vagy haláleset esetén?
Vegye fel a kapcsolatot szakértőinkkel, kérjen egy objektív, független szakvéleményt és egy díjmentes konzultációt!


Hitelek felülvizsgálata
Rendelkezik hitelekkel? Tudta, hogy ma több mint 40 bank kínálja hitelkonstrukcióit? Biztos, hogy a legkorszerűbb konstrukciót választotta? Folyamatosan nyomon követi-e a kondíciók alakulását? Elégedett-e vele?
Vegye fel a kapcsolatot szakértőinkkel, kérjen egy objektív, független szakvéleményt és egy díjmentes konzultációt!   

Kövessen minket a Facebook-on, Twitter-en, LinkedIn-en, Google+-on!
                                                                                        
          Pénz-Navigátor
... navigáció a pénzügyekben
 

Ezt az email-t azért kapta a www.penz-navigator.hu-tól, mert regisztrált valamelyik rendezvényünkön, eseményen, vagy valamely olyan partnerünknél, ahol tájékoztatást kapott arról, hogy adatait a partnerek közösen használják vagy névjegykártyája átadásával hozzájárult adatai átadásához. Soha semmilyen okból nem küldünk ki és a partnereinktől sem toleráljuk a kéretlen e-mail-eket. Ha úgy gondolja, hogy kéretlen e-mail-t (spam) kapott tőlünk, partnerünktől, vagy bárkitől, aki a cégünk képviselőjének tünteti fel magát, kérjük jelezze ezt az e-mail továbbításával az info@penz-navigator.hu címre, hogy kivizsgálhassuk az ügyet.
A
  www.penz-navigator.hu oldalt üzemeltető Sunrise Capital Kft, ill. PlanPro Kft. a 1996. évi LVII. törvény 4. § továbbá az 2011. évi CXII. az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény rendelkezéseit betartva kezeli az adatokat. Az adatvédelmi tájékoztató honlapunkról letölthető.

Amennyiben nem szeretne a továbbiakban pénzügyi kérdésekről hasonló tájékoztatót kapni, a hírlevélről bármikor leiratkozhat a hírlevél alján lévő "Leiratkozás"-ra kattintva.

Leiratkozás