Nyugdíjkalkuláció - Kiszámolta már Önnek valaki, hogy mennyi nyugdíjat várhat az államtól? - Szakértőink most kiszámolják Önnek azt, hogy várhatóan mennyi lesz az állami nyugdíja, illetve mekkora nagyságú az un. nyugdíjrés, vagyis az elvárt életszínvonala és a TB nyugdíj által biztosított szint között. Így biztonsággal tud tervezni!
Ne maradjon le róla! 

Kedves Olvasó!

Ismét elérkezett egy hónap vége, így ismételten jelentkezünk a - szokásos hírleveleink mellett - kizárólag az ügyfeleinknek szóló levelünkkel.  Ismételten szeretnénk megköszönni a bizalmat, melyet kaptunk akkor, amikor ránk bízta pénzügyeinek a kezelését! Mögöttünk továbbra is Magyarország piacvezető független pénzügyi tanácsadó cégcsoportja áll, így kiemelten előnyös és olykor extra paramétereket tudunk kialkudni ügyfeleinknek a pénzintézeteknél! Ezen belül szakmai csoportunk, a Pénz-Iránytű csapata - Sági Péter vezetésével - külön figyelmet és szakmaiságot fordít meglévő ügyfeleire, ezért ahogy már megszokhatta, a jövőben is kap tőlünk havi rendszerességgel - csak az ügyfeleinknek szóló - hírleveleket. Szakmai csoportunkban szinte minden területnek megvan a specilistája: könyvelők, adótanácsadók, könyvvizsgálók stb.

Pénzügyi szakértőként látom, hogy megnövekedett manapság az emberek biztonság iránti vágya. Sokan nem a kiemelkedő hozamokat keresik, hanem a vagyonmegőrzés és az értékállóság transzparens és megbízható formáit. 


Társadalom

Első helyen a biztonság!

Van, ami válság ellenére sem változott. A pénzügyi tervezés alapjai épp olyan fontosak ma, mint korábban. Például ha valaki szeretne havi 200.000 Ft nyugdíjkiegészítést, akkor azt megteheti évi 1 millió forint megtakarításával 15 év alatt, de ugyanezt a kb. 30 millió Ft-os nyugdíjtőkét felhalmozhatja mindössze évi 300.000 Ft-tal is, de ez esetben 27 év alatt.

Ezért nem mindegy, ki milyen élethelyzetben van, milyen megtakarítási képességgel rendelkezik, de legfőképpen az, hogy hány évre van a céljaitól. Előbbi példának alapján egy 50 éves ember 65 éves korára épp azt éri el, mint egy 38 éves. A különbség csupán abban van, hogy utóbbi fiatalembernek szinte feleannyit kellett ehhez megtakarítani, mint idősebb társának.

Szerencsére ki előbb, ki később, de ügyfeleink már elindultak egy helyes úton. A kérdés csupán az, hogy az ismerőseink, rokonaink, barátaink megtették-e már az első lépéseket. De mielőtt másokon segítenénk, gondolkozzunk el azon, hogy ha már van megtakarításunk, az jó helyen van-e.

Napjainkban a biztonság szerepe a portfóliónkban nemcsak megnőtt, hanem teljes prioritást is élvez!

A legtöbb ember ma a 3-6 havi likvid tartaléka (bankbetét), illetve a közép-hosszú távú céljai (ingatlan, gyermek taníttatása, nyugdíj stb.) mellett keresi a lehetőségét, hogy portfoliójának 15-20%-át Aranytartalékba helyezze, és ezzel biztosítsa az értékállóság és a mindenkori azonnali visszaválthatóság feltételeit.

Hogyan tegye meg mindezt? Olvassa tovább levelünket, s az Újdonságok cím alatt minden kérdésére választ kap!

Ezért érdemes szakmailag felülvizsgálni portfoliónkat!

Ha bármelyik kérdés egy picit is elgondolkodtatta, vegye fel a kapcsolatot velünk, s kérjen egy objektív, független szakvéleményt és egy díjmentes konzultációt!


Gazdaság

Ejtsünk pár szót a hozamlehetőségekről is, hiszen hosszú távra jó vételi lehetőségek mutatkoznak a részvénypiacokon is, melyeket a saját befektetésinkben folyamatosan ki is használunk.

Nézzük meg korábbi javaslatunkat!

Június 21-ei hírlevelünkben osztottuk meg Önnel is, hogy a saját portfoliónkba vásároltunk orosz részvényalapot, illetve a kőolaj árváltozását követő alapot. 

Ennek oka az volt, hogy mindkét eszköz árfolyama leesett. Júniusban ezt a grafikont mutattuk meg:

Fenti grafikonon látható, hogy az orosz tőzsdeindex (RTS) mennyire együtt mozog az olaj árával (BNO), s mennyire lent van most az árfolyama az egy évvel ezelőtti szinthez képest.

Nézzük meg, mi történt azóta:

Látható, hogy az orosz tőzsdeindex 6% feletti hozamot produkált bő egy hónap alatt, míg az olajpiac kimagasló 18%-os eredményt tudhat maga mögött ugyan ebben az időszakban! Vagyis mindkét döntésünkkel átlag feletti eredményt sikerült elérni!

Nézze meg a többi stratégiai befektetési célpontot is!

Egy ilyen gazdasági helyzetben természetesen sosem rossz döntés portfoliónkban növelni a biztonságos elemek, pl. kötvényalapok, vegyes alapok súlyát, de semmiképpen sem úgy, hogy a részvénytúlsúlyos befektetésein realizálja az alacsonyabb árfolyamot! A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete rendelkezései nyomán konkrét befektetési javaslatot nem írhatunk Önnek, de szívesen megosztjuk Önnel, hogy mi a saját befektetéseinket miben tartjuk: jelenleg a hosszú távra jó vételi lehetőséget mutató feltörekvő piaci részvényalapok mellett az aktívan menedzselt vegyes alapokat helyeztük közép-hosszú távú portfoliónkba. Ha konkrét kérdése van befektetési alapokkal kapcsolatosan, ne hezitáljon, vegye fel a kapcsolatot tanácsadójával!

Újdonságok

Kedves Olvasó, Ön rendelkezik már ARANYTARTALÉKkal?

Az értékmegőrzés és a krízisektől való védelem egyik leghatékonyabb eszköze, ha portfoliójának, vagyis összes megtakarításának 10-20%-át azonnal visszaváltható befektetési aranyban tartja!

Minek köszönhető a befektetési arany megbízhatósága?

1. Kultúránk szerves része, mely minden történelmi időszakban jelentős szereppel bírt, válságos és nyugodt időszakokban egyaránt. Így vált az állandóság jelképévé.

2. Értékmérő funkciója révén évszázadokig volt a pénzrendszerek alapja, a kibocsátott pénz mögötti aranyfedezet jelentette annak értékét.

3. Ha csak az elmúlt évtizedeket vesszük górcső alá, kimutatható, hogy a kibocsátott pénz mennyisége folyamatosan nőtt, tartós inflációt és nagymértékű vásárlóerő csökkenést okozva, ezzel szemben az arany kínálata nem nőtt jelentősen, megőrizve értékét. Ez az értékállóság biztos védelmet nyújt az infláció ellen.

4. Az arany értékét a világ minden részén elismerik, országtól, politikai-gazdasági berendezkedéstől, valutától függetlenül!

5. Az arany készpénzre váltható bárhol és bármikor! Arannyal a nap 24 órájában kereskednek a világ börzéin, így az adásvétel lehetősége világpiaci árakon biztosított.

6. A tiszta, 24 karátos, úgynevezett „négy kilences” aranyból készített aranytömb jelenti a megkérdőjelezhetetlen minőséget. Finomságuk ezrelékben fejezhető ki, vagyis 999,9%. Ha valaki a világon hitelesített módon ilyen arannyal rendelkezik, az bárhol, bármikor, mindenféle nehézségek nélkül értékesítheti az.

Befektetési arany Magyarországon is elérhető transzparens és megbízható módon, ráadásul nem terheli sem vám, sem általános forgalmi adó.

Nem kellenek hozzá milliók, kis összeg esetén is biztonságos megtakarítási formát jelent! Elérhető akár havi pár ezer forinttól...!

Az értékmegőrző szerep és a korlátlan visszaválthatóság miatt ha megtakarítása egy részét Aranyszámlán helyezi el, azzal szinte biztos, hogy jól jár!


Tipp:

A jelenlegi nyári időszak kifejezetten jó vételi pozíciót nyújt, mivel a szeptembertől elinduló indiai esküvői szezon miatti nagy kereslet szinte mindig kiugró árfolyam-növekedéssel párosul!

Gondolkodjon időben!

Ha az aranyban rejlő lehetőségek egy kicsit is elgondolkodtatták, kérjen egy objektív, független szakvéleményt és egy díjmentes konzultációt!



Üdvözlettel:
nz-Iránytű csapata


Megtakarítások felülvizsgálata
Rendelkezik megtakarításokkal? Megtakarításai a legjobb helyen vannak? Egyedül választotta ki megtakarításait? Ha ebben segített valaki, neki volt-e érdeke abban, amit Önnek javasolt? Folyamatosan nyomon követi-e megtakarítása alakulását? Elégedett-e vele? Mikor látta utoljára tanácsadóját?
Vegye fel a kapcsolatot szakértőinkkel, kérjen egy objektív, független szakvéleményt és egy díjmentes konzultációt!
 

Biztosítások felülvizsgálata
Rendelkezik biztosításokkal? Egyedül választotta ki biztosításait? Ha ebben segített valaki, neki volt-e érdeke abban, amit Önnek javasolt? Folyamatosan nyomon követi-e biztosítása alakulását ár-érték arányban? Elégedett-e vele? Tisztában van vele, hogy biztosítása mennyit fizet baleset, rokkantság vagy haláleset esetén?
Vegye fel a kapcsolatot szakértőinkkel, kérjen egy objektív, független szakvéleményt és egy díjmentes konzultációt!


Hitelek felülvizsgálata
Rendelkezik hitelekkel? Tudta, hogy ma több mint 40 bank kínálja hitelkonstrukcióit? Biztos, hogy a legkorszerűbb konstrukciót választotta? Folyamatosan nyomon követi-e a kondíciók alakulását? Elégedett-e vele?
Vegye fel a kapcsolatot szakértőinkkel, kérjen egy objektív, független szakvéleményt és egy díjmentes konzultációt!   


Kövessen minket a Facebook-on, Twitter-en, IWIW-en, Google+-on!
                                                                                      
          Pénz-Iránytű
... navigáció a pénzügyekben