Tudja, hogy a hozzáférhetőség mellett mi az a 3 szempont, amit feltétlenül figyelembe kell vennie, ha befektetésben gondolkodik? A várható hozam, az ezzel járó kockázat és amiről sokan megfeledkeznek, az elérhető adóelőnyök! Most egy olyan megtakarítási formára szeretnénk felhívni a figyelmét, amely mindhárom szempontból igen jól teljesít, mégis kevesen használják ki a benne rejlő lehetőségeket. Ez a Tartós Befektetési Számla.

Tudta például, hogy a Tartós Befektetési Számlán öt év után a felhalmozott összeg egészen kamatadómentes? Vagy tudta azt, hogy a TBSZ-en elhelyezett megtakarítások nincsenek lekötve, azaz teljesen mobilak, így Ön bármikor hozzáférhet megtakarításához?

Érdemes tehát egy kicsit közelebbről is megnézni ezt a pénzügyi konstrukciót, különösen így év végéhez közeledve! (Ennek a szempontnak is fontos szerep jut, de ezt majd kicsit később kifejtjük.)

Mire jó a TBSZ?

Ez egy értékpapírszámla, amin akár 10 évig is gyűjtheti megtakarításait, de nagyon nem mindegy, hogy hol nyitja meg, mert az elérhető hozamok között jelentős eltérések lehetnek! Ennek oka a következő: 

Kétféle típusú TBSZ közül választhat, az egyiken csak bankbetétek, a másikon keresztül viszont befektetési alapok, állampapírok, kötvények, részvények és akár határidős devizaügyletek is elérhetőek, így nem kell beérnie egy pár százalékos bankbetéti kamattal. Már kis hozambeli különbségek is sokat jelenthetnek hosszabb távon. Arról nem is beszélve, hogy a legtöbb pénzintézetnél csak minimális, sőt gyakran semmilyen pénzügyi tanácsadásra sem számíthat és jobb esetben is csupán pár befektetési alap közül választhat.

A megfelelő számla kiválasztáshoz kérje szakértőink véleményét! >>

Mik a TBSZ előnyei?

A konstrukció nagy előnye, hogy adómentességet érhet el vele. Nézzük, hogyan:

  • A számlanyitás utáni harmadik naptári év végét követően adófizetési kötelezettsége 16%-ról 10%-ra csökken.
  • Az ötödik naptári év végén pedig teljes kamat-, osztalék- és árfolyamnyereség-adó mentességet élvezhet.
  • A 6%-os eho megfizetése alól is mentesül, ha a számlanyitás utáni 3. naptári év végén, vagy ezt követő vonja ki pénzét.

Figyelem! Ha december 31-ig megnyitja saját TBSZ-ét, akkor már január 1-től elindul az a 3-5 éves időszak, ami alapján az adómentességet számolják, így az un. nulladik évet gyorsan "letudta". 

Miért minket válasszon?

  • Mert független pénzügyi tanácsadóként nem vagyunk elkötelezve egyik pénzintézet felé sem.
  • Mert un. aktív menedzselést is tudunk biztosítani Önnek, figyelembe véve az Ön személyes kockázatvállalási hajlandóságát.
  • Mert ha gondolja, privát bankár szakember segítségét is igénybe veheti.

Ne feledje! Ha december 31-ig megnyitja saját TBSZ-ét, akkor már január 1-től elindul az a 3-5 éves időszak, ami alapján az adómentességet számolják, így az un. nulladik évet gyorsan "letudta". 

Ha még több részletre kíváncsi vagy szeretné megtalálni az Önnek megfelelő számlát, forduljon hozzánk bizalommal >>

Üdvözlettel:
nz-Navigátor csapata

Megtakarítások felülvizsgálata
Rendelkezik megtakarításokkal? Megtakarításai a legjobb helyen vannak? Egyedül választotta ki megtakarításait? Ha ebben segített valaki, neki volt-e érdeke abban, amit Önnek javasolt? Folyamatosan nyomon követi-e megtakarítása alakulását? Elégedett-e vele? Mikor látta utoljára tanácsadóját?
Vegye fel a kapcsolatot szakértőinkkel, kérjen egy objektív, független szakvéleményt és egy díjmentes konzultációt!
 

Biztosítások felülvizsgálata
Rendelkezik biztosításokkal? Egyedül választotta ki biztosításait? Ha ebben segített valaki, neki volt-e érdeke abban, amit Önnek javasolt? Folyamatosan nyomon követi-e biztosítása alakulását ár-érték arányban? Elégedett-e vele? Tisztában van vele, hogy biztosítása mennyit fizet baleset, rokkantság vagy haláleset esetén?
Vegye fel a kapcsolatot szakértőinkkel, kérjen egy objektív, független szakvéleményt és egy díjmentes konzultációt!


Hitelek felülvizsgálata
Rendelkezik hitelekkel? Tudta, hogy ma több mint 40 bank kínálja hitelkonstrukcióit? Biztos, hogy a legkorszerűbb konstrukciót választotta? Folyamatosan nyomon követi-e a kondíciók alakulását? Elégedett-e vele?
Vegye fel a kapcsolatot szakértőinkkel, kérjen egy objektív, független szakvéleményt és egy díjmentes konzultációt!   

Kövessen minket a Facebook-on, Twitter-en, LinkedIn-en, Google+-on!
                                                                                        
          Pénz-Navigátor
... navigáció a pénzügyekben